Sunday, October 6, 2019

VILLAN A TOPÁZ RIZSPOROS PARÓKÁN (PRÁGA 1.)

Indulás Prágába. A sofőr Györkös "Kölyök" László
Karel Gott nem járt le a Moszkva térre. Most, a halálhíre kapcsán jutott eszembe ötfős fiúkülönítményünk hétvégi kihelyezett ülése, amit Prágában tartottunk, és ahol már csak egy ajtó választott el minket a mesterrel való találkozástól... de erről majd később. Karel Gott zenei világa finoman szólva távol állt tőlünk, mégis szerettük a palit. Lelkünk egy kis fakkjában őriztük őt, már a neve hallatán mosolyra húzódott a szánk, hát még amikor a televízióban közvetítést adtak a prágai Lucerna bárból, és felcsendült a Lady Karneval, a magyar fül számára ellenállhatatlanul vicces cseh nyelven. Akkoriban kétféle vélekedés látott napvilágot. Némileg hízelgő meglátás szerint ő volt a kelet-európai Frank Sinatra, mások a szocialista könnyűzenei élet Engelbrecht Humperdinkjének tartották, én úgy gondoltam, hogy egyszerűen ő a csehszlovák Korda György.
1986 egy hideg februári péntek reggelén keménymagunk, Farkas Tibor "Farki", Schreiber Laci, Radnay "ET" György, Kölyök és magam útra keltünk Kölyök néhány napja vásárolt Zsiguli márkájú személygépkocsijával Prágába. Sofőrünk egy héttel az indulásunk előtt szerezte meg a jogosítványt, mi pedig nyugtáztuk, hogy igen, rendes hosszú túrán kell a kezdőnek belejönnie a vezetésbe, nem a Mártírok útján araszolgatva. ET és László, akik közösen béreltek lakást a Gébics utcában, másnapos részegen szálltak be az autóba, Tatabányánál izgatottan közölték, hogy a maximumon felejtették a fűtést otthon, amiből akár baj is származhat. Éjjel-nappal barommód fűtöttek, ugyanis az ezermester ET megbuherálta a gázórát, és ingyen van bazze! felkiáltással alsógatyában izzadtak a bérleményben. Aggódtak, hogy az irgalmatlan hő hatására előbb a lakás, majd a lépcsőház faláról pereg le a festék, elolvadnak a kábelek műanyag borításai, majd a konvektor robbanó ereje rakétaként az égbe repíti a felettük lakó Karkalik urat, aki jó eséllyel Föld körüli pályára is állhat. A kocsiból kifelé pislogva kémleltük is az eget, de csak az egyre erőteljesebb hóesést észleltük.
László bizakodva tekint a hosszú
hétvége elé.

Amerikai vígjátékokból tudjuk, hogy fiútársaságban mindig akad egy tag, aki miatt folyamatosan idegborzoló kalamajkák kerekednek, a mi road-movie-nkban ET-t jelölte ki a sors erre a szerepre. A határon kezdődött, a magyar vámos kérdésére, hogy van-e valakinél kétszáz forintnál több (nehogy magyar pénzt adj el külföldön és nyerészkedj), egyhangúan zúgtuk, hogy á, dehogy, mire a finánc ET-t kiszállította az autóból és felszólította, hogy nyúljon be a farzsebébe, és vegye ki, amit ott talál. ET előhúzott egy ötszázast. Személyi motozás következett, átnézték a táskáját is, majd a veszélyes Földönkívülivel fél órán át könyvelték az ötkilós elkobzásának tényét, de persze a pénzt a hazafelé úton visszakapja.
 Komárom szlovákiai oldalán egy kiskocsmában elköltöttük szolid reggelinket, sör, sligovica, a mohó Farki kolbászt is fogyasztott. Az utat már többcentis hó borította, autókat alig láttunk, de Kölyök rendesen nyomta száztízzel, hiszen este hatkor már a Vencel téren el szeretnénk kezdeni az estét. Az autópálya brno-i kijárata előtt Kölyök picit fékezni kényszerült, nekicsapódtunk a szalagkorlátnak, az autó a Normafán elszabadult szánkó módjára cikázott ide-oda, majd egyenesbe kormányozva megállt a leállósávban. A jobb első sárhányó ráharapott a kerékgumira, kézzel nem boldogultunk, és mivel Kölyök egyhetes jogsija nem garantálta a szerszámos táska meglétét, a közelben álló NDK rendszámú Wartburg vezetőjétől kölcsönöztünk egy kalapácsot. Ha odahaza a garázsban javítgatod az autódat, abban a rutinmunkában nincs semmi felemelő, de valahol Csehszlovákia közepén öt hóemberszerű karosszérialakatos munkálkodásában... igen, abban van valami nagyszerűség. Harapnivalóan friss levegő, a szabadság mámora, városi hülyegyerekek harca a túlélésért. Egymást váltva apró, óvatos ütögetésekkel dolgoztunk, közben valaki mindig felfelé feszítette a megroggyant sárhányót. Időigényes munka volt, a Komáromban vásárolt Aranyfácánokat is meg kellett innunk, közben a kelet-német család elhajtott.
Komárom, sör (a párkányon) és Marlboro (az a fehér pont)
reklám fotózása, Laci és József. 
Nagy pelyhekben hullott a hó, az országút és a környező sík területek már szinte egységes hómezőt alkottak, öt kimeredt szempár fürkészte, merre van a merre, az út menti fák alapján saccoltuk be az irányt, középen menj, Kölyök... ő már csak nyolcvannal nyomta, öt perc múlva utolértük az út szélén botorkáló endékásokat. Melléjük érve a lehúzott ablakon át nyújtottam a sofőrnek a kalapácsot, aki nein, nein ordítások közepette integetett, hogy libbenjünk el a közelükből.
Cukrovarnicka utca 35. Prágai szállásunkat még itthonról foglaltam le telefonon, ódon villa egy ősfás kertben, valahol fenn, hegyen, a tulajdonos idős házaspár a földszinten lakott, az emeleti szobákat adták ki turistáknak. A néni kedvesen rámutatott a falépcső aljánál egymás mellé kikészített öt pár papucsra, hogy hazatérvén esti programunkból majd ezekbe lépjünk bele. A nagyesküt nem mertük letenni, hogy ez így lesz, de mosolyogva bólogattunk.
A háztól a villamosmegálló felé baktatván egy barátságos kisvendéglő állta utunkat. Tíz sör, tíz Becherovka, itt már nem csak Farki evett kolbászt... azt tudtuk, hogy olcsóbb lesz, mint otthon, de a 92 koronás cehhen így is meglepődtünk. Kölyök egy százast adott a pincérnek, aki meghajolt, és futólépésben közelítette meg az ajtót, hogy kinyissa nekünk. Elcsodálkoztunk a jeleneten. Mi otthon ahhoz voltunk szokva, hogy a Bimbóban Gyula bácsi egykedvűen teszi el a jattot, már félórával zárás előtt üvölt, hogy hagyjuk el a fedélzetet, és közelébe sem megy a kocsmaajtónak.
Íti, Kölyök, Farki, László takarva a komáromi
kocsmában. 
A Vencel téren vacogtató hideg volt, öt perc nézelődés után az U Fleku felé vettük az irányt. Jártunk már ott mindannyian, és a már ismert kellemes állapotok fogadtak. Tömeg, üvegcsörömpölés, zene, ordítva kommunikáló turisták, kornyikáló részegek, erőművész pincérek megrakott tálcákkal sasszézva a vendégek között. Egy hosszú asztal végén találtunk öt helyet, mire leültünk, már literes köcsögökben elénk pakolták a barna söröket. A hangulatunk reggel óta töretlenül kitűnő volt, de ahogy már sokszor előfordult, a kocsmai környezetből áradó boldogság még tovább fokozta jókedvünket. A harmadik kör után felálltunk, és teli torokból elénekeltük a Fradi indulót, majd nem tudom, milyen indíttatásból, felmásztunk az asztal tetejére, és némi feltűnést keltve vigyázzállásban elénekeltük a Marseillaise-t, a francia szakos Farki franciául, négyen magyarul. Levezetésképpen még hallattunk néhány hajrá Fradit, valamint Nyilasi Tibit és Ebedli Zolit éltettük. A mellettünk helyet foglaló koedukált dán csoport nőtagjaival már nehezen ment a kommunikáció, mert egyre érthetetlenebbül formáltuk az angol szavakat, ET nyelve forgott a legjobban, ő egy teljesen részeg szemüveges dán fiút tanított magyarul. A srác ki is állt a placcra, és fennhangon ismételgette tört magyarsággal, Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!
forrás: posztmagazin.hu 
Már nem emlékszem, miért álltunk tovább idejekorán, még jóval éjfél előtt az U Flekuból, ahol minden körülmény adott volt a felhőtlen kikapcsolódásra. Talán zárórát hirdettek? Nem hiszem. A Moszkva téri lábakban persze mindig ott ficánkolt a bugi-vugi, hogy gyerünk tovább másik buliba, nehogy kimaradjunk valamiből. A vándorlás  kényszere sokszor visszaütött, a harmadik buliban csüggedten megállapítottuk, hogy az első volt a legjobb, de megfogyatkozott erőnk miatt már nem mentünk vissza. A barna sör magas fűtőértékének köszönhetően kitárt kabátokban lépegettünk Prága fagyos belvárosi utcáin, és hamarosan megálltunk egy Discotheque feliratú táblával jelzett kapunál. Felmentünk az emeletre, a diszkó portáján kicsengettük a 20 koronákat a belépőjegyekre, és csodálkozva forogtunk körbe a hodályszerű táncteremben. Péntek este van, és alig néhányan lézengenek itt, a diszkós tulajdonképpen saját magát szórakoztatja. Rendeltünk egy üveg Martinit, és fél óra elteltével már elhagyni igyekeztünk az ingerszegény helyet, de a portánál két biztonsági őr állta utunkat. Mutassuk a jegyeinket! Egyikünknek sem volt már meg, közöltük, hogy nyilván eldobtuk. Erre azzal jöttek, hogy fizessünk fejenként 200 koronát, és akkor kiengednek. Nem tudtuk, hogy a cseh biztonsági őröknek ilyen jó a humoruk, nevetve kérdeztük, hogy a kisfaszom nem kéne?... közben már öt-hat őr sorakozott fel előttünk. Úgy tűnt, hogy mégsem viccelnek. Angol - orosz - indián keverék nyelven tárgyaltunk velük, aztán Kölyök felkiáltott, por favor, hombre!... És rövid pantomimjelenetben bemutatta, hogyan hajította a jegyét vizelés közben a vécécsészébe... de hasztalan. Szabadulásunk árát leengedték 100 koronára, mire Lászlóval követelni kezdtük, hogy azonnal hívják fel a magyar nagykövetséget. Vigyorogva közölték, hogy nem tudják a számát, viszont rendőrt máris hívnak. Azon az estén semmi sem tudta jókedvünket szegni... Pici fiúk, csak hívjatok! Ha Karel Gott lejárt volna a Moszkva térre, akkor lazán áthívathattuk volna a Lucerna bárból, és a szocialista összeköttetés minden bizonnyal a szabadulásunkat eredményezi, de sajnos Karel Gott nem járt le a Moszkva térre. 

(folytatom)         
    






1 comment: