Wednesday, October 19, 2022

HATKOR A MOSZKVÁN - KÖNYVBEMUTATÓ UTÁN

 

Sziasztok! A Facebookon már felidéztük képekben és videókban a szombat estét, most ide is teszek néhányat, hogy a nem facebookozók is lássák. 

Mindenkinek köszönöm, aki eljött a könyvbemutatóra. Bíztam benne, hogy sokan, ötvenen vagy talán még többen leszünk, azt nem gondoltam, hogy kétszer annyian. Szerintem ilyen összetételben, és ekkora tömegben még soha nem voltunk együtt. Jól sikerült este volt, a visszajelzések arról szólnak, hogy mindenki baromi jól érezte magát. Sajnos a kínálásra szánt nosztalgia konyakos meggyet a táskámban felejtettem, csak este nyolckor jutott eszembe, tragédia azért nem történt, a kapatos kalefosok és nem kalefosok rövidital gyanánt fogyasztották a sör mellé.

(Ha valaki fotózta fél hat körül a teraszon gyülekezést, kérem, küldjön képet, ilyen felvételt még nem kaptam senkitől.

Sokan, egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak eljönni. Akik szeretnének könyvet venni, a Google-ba beütve a könyv címét, találnak on-line vásárlási lehetőséget. Tárgyalásban vagyunk még könyvesboltokkal, így reményeim szerint egyre több helyen fogják árusítani. Ebben az évben tartunk még egy, a múlt szombatinál kisebb szabású összejövetelt - hiszen fontos és örömteli a személyes találkozás - ahová minden lemaradót szeretettel várunk, a részleteket időben közlöm.






 






Sunday, October 9, 2022

HATKOR A MOSZKVÁN KÖNYVBEMUTATÓ

 

2022. október 15. szombat 17 óra 

Helyszín. Nemdebár 1024. Széll Kálmán tér 5. 

A Nemdebár a Moszkva tér és a Szilágyi Erzsébet fasor sarkától a Széna tér felé a harmadik ház.
A földszinti helyiségben, asztaloknál 40-50 fő foglalhat helyet. Állni is lehet.
Az utcai fronton, dohányosok örömére is, terasz, ahonnan festői kilátás nyílik a Postapalotára és a Moszkva téren várakozó autóbuszokra és villamosokra.
Parkolás: Mammut parkoló (5 perc gyalog), vagy a környező kis utcák.
Az a jó, ha már 17 óra előtt megérkeztek. A bemutató hivatalosan 19 óráig tart, utána már jönnek a Nemdebár rendes vendégei is, de akinek kedve tartja, maradhat tovább.
Program: 17 óra: Az enyhe, közepes vagy súlyos amnéziában szenvedők megismerkednek évtizedek óta nem látott barátaikkal és barátnőikkel, valamint a nem kalefos érdeklődőkkel.
A Nemdebár fehér- és vörösborral, rozéval és szódavízzel várja a vendégeket.
Házi sós sütemények.
Nosztalgia konyakos meggy.
Aki mást szeretne fogyasztani, az a pultnál intézkedhet.
Kb. 17,30: rövid beszélgetés a könyv kapcsán a Kalefról.
Moderátor: Vass Norbert művészeti író, kritikus, szerkesztő.
Beszélgetőtársai: Ujlaki Dénes színművész, egykori kalefos, hatvanas évek. 
Török Ferenc filmrendező, egykori kalefos, nyolcvanas, kilencvenes évek.
Kabai József egykori kalefos, hetvenes, nyolcvanas évek. 
A könyv a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható.
Dedikáltatási lehetőség van.
A beszélgetést követően lazulás.
Zene: Patti Smith, Lou Reed, David Bowie és hasonszőrű társaik. Modern Talkingot, külön kérésre csak pénzért lehet hallgatni.
Mindenkit várunk szeretettel!
Köszönjük a lehetőséget Andrásnak, a Nemdebár vezetőjének!

Saturday, October 1, 2022

HATKOR A MOSZKVÁN KÖNYV - KÉSZ

 

Sziasztok! Végre elkészült. A könyvbemutatót szervezzük, hamarosan megírom, hol és mikor tartjuk. 

A könyv kedves régi barátnéim és barátaim közreműködésével lett olyan szép, amilyennek elképzeltem. Illetve, amikor elképzeltem, nem tudtam, hogy konkrétan hogy fog kinézni, csak azt tudtam, hogy szép lesz... szóval értitek. A grafikus Korossy Kata (ex kalefos) készítette a borítót, Lovasi Eszter a könyvtervet és a tördelést. Bajtai Zoltán "Barangó" (ex kalefos) szerkesztette és korrektúrázta, Szecsődi István "Szecsa" intézte a nyomdai munkát, és az ő cége a Hatkor a Moszkván kiadója. 

A könyvet a kiadó hivatalos terjesztők igénybevétele nélkül adja el könyvesboltoknak. Ez azt jelenti, hogy Szecsa és én, intézzük személyesen a terjesztést. Jelezni fogom, hogy a könyvet mely boltok árusítják, de természetesen a bemutatón is megvásárolható lesz, kedvezményes áron.