HATKOR A MOSZKVÁN - FEDERICO ÚJPESTEN

 

Újpest, Árpád út, '70-es évek, Pinterest

Az érettségit követően a Práter utcai kétéves fotósiskolába jártam, ahol másodikban kihelyezték a diákokat gyakornoknak budapesti munkahelyekre. Pár társammal a Főfotóhoz kerültünk, havonta egymást váltva dolgoztunk más és más üzletekben és laborokban. 1979 decemberére a menő belvárosi telephelyek után a IV. kerületbe, egy Árpád úti kis üzletbe (lásd a képen) osztottak be engem. Azon fantáziáltam, hogy Újpesten dolgozni felérhet valami büntetésfélével, olyasmi, mint a klasszikus  kabarétréfában, amelynek alaphelyzete, hogy Salamon Bélát a vállalat központjából a sáros, kietlen Bogdányba, az ottani kirendeltségre akarják száműzni. Vajda Pisti, osztálytársam és barátom novemberben teljesített az Árpád úton szolgálatot, úgyhogy nála érdeklődtem, hogy mire számítsak. Elmondta, hogy Újpest nem rossz hely, a leendő kolléganőim kicsit más típusúak, mint az általunk korábban megismert főfotós egyenasszonyok, akik a monoton munkavégzés mellett főzési ötletekről és tévéműsorokról diskurálnak. Pisti még megjegyezte, hogy az előző munkahelyeinkkel ellentétben nem unatkozott. 

Első munkanapomon reggel 8-kor egy huszonéves forma, szép és csinos, szolidan öltözött lány fogadott, ő volt az egyik adminisztrátor, Kati. Az olajkályha melletti széken egy pici öregember, Szajkó úr, a fűtő ült csálé kalapban és prémgalléros viseltes télikabátban, a zsebéből kikandikált a kétdekás páleszos üveg. Kati megmutatta nekem a műtermet, miközben megérkezett a főnökasszony, Ica. Magas, jóalakú, kihívó külsejű nő, göndörített szőkésbarna hajkoronával. 40 körülinek saccoltam, de ahogy jobban szemrevételeztem kiélt arcát, az 50-et sem tartottam kizártnak. Bemutatkoztunk, és mély, rekedtes hangján előadta nekem a fontos tudnivalókat: igazolványképeket kell készítenem, a portrékat, és az egyéb művészkedéseket ő csinálja, vagy távollétében az adminisztrátorok. Beszélgetés közben tágra nyílt, izgatott szemekkel fürkészett, úgy nézett, mintha fel akarna falni, időnként fentről lefelé és vissza végigfuttatta rajtam a tekintetét. Úgy tippeltem, hogy gondolatban vagy kétszer magáévá tett. 19 éves koromra már megtanultam valamennyire, hogy bizonyos helyzetekben ne vegyék észre, ha történetesen zavarban vagyok, tehát mosolyogtam, és úgy dumáltam vele, mintha mi sem történt volna. 

Nem mondanám, hogy tolongtak volna a vevők. Szajkó úr elment, én lefotóztam néhány betérő embert, és 1 óra körül megérkezett a másik adminisztrátor, Csillus, aki Katit váltotta. Fiatal, hosszú szőke hajú, kicsit közönséges csaj. Levette a kabátját, és ott állt előttem dekoltált blúzban. Felakadt a szemem, és leesett az állam. Akkora keblei voltak, amekkorákat még nem láttam élőben, csak filmen, egész pontosan az Amarcordban... A trafikosnő rendelkezett hasonló adottságokkal. Az alakja, a teste Fellini maestro kedvenc ifjú női szereplőit idézte, vékony derék, széles csípő, kemény, gömbölyű fenék, a világoskék farmerja majd szétrepedt rajta. Azonnal beszédbe elegyedett Icával, kacagtak, évődtek, aztán elvonultak hátra a kis lepukkant helyiségbe, ami iroda, konyha és öltöző volt egyben, és sokáig nem is jöttek elő. 4 órakor hazaindulva Vajda Pisti szavai jutottak eszembe... Leendő kolléganőim kicsit más típusúak... Hát ez kétségtelen, summáztam, és vigyorogva mentem a buszmegálló felé. 

1979 decembere a havazás, az olvadás, a latyak, és az újra hóesés folyamatos váltakozásának jegyében telt. A Rózsadombon kevésbé olvadt, és többször esett, mint lent a városban, így reggelente jókedvűen tapostam végig a 15-20 centi vastag hómezőn. A 29-es busszal legurultam a Kolosy térre, és onnan a zsúfolt 84-essel utaztam ki az Alkotmány moziig, ahonnan csak pár lépést kellett megtennem a munkahelyem rozzant kis épületéig. 

Ica továbbra is úgy kommunikált velem, mint az első alkalommal. Villogtak a szemei, eltúlzott mimikáját egy némafilm-színésznő is megirigyelhette volna. Szexről konkrétan soha nem beszélt, csak szakmai dolgokról és hétköznapi semmiségekről, de baromi szenvedélyes hanghordozással, ami bizonyos félreértésekre adott okot. Ha például azt magyarázta nekem, hogy "kerekarcú vevőnél soha ne használj totál főfényt", akkor azt úgy is értelmezhettem, hogy "azt akarom, hogy tépjél szét, te vadállat". Vajon tényleg ágyba akart vinni? Vagy csak egy játékot űzött? Megszédíteni a gyakornok fiút, és visszajelzést kapni, hogy ő még mindig jó nő?  Figyeltem Icát munka közben, hogy a férfivevőkhöz is hasonlóképpen viszonyul-e... Szó sem volt erről. Kedvesen, de hivatalosságát megőrizve tette a dolgát. Amúgy vagánysága és lazasága kellemesen baráti légkört teremtett az üzletben, nem éreztette, hogy ki a főnök, néha élvezetes szakmai kiselőadásokat tartott, humorizált is, így kifejezetten megkedveltem őt. Idővel a közeledése hőfoka alábbhagyott, de soha nem csökkent a zéró érték közelébe. Ica magánéletéről annyit tudtam meg, hogy férjezett, valahol a Krisztinavárosban laknak, és van egy Zastavája, amit a téli időjárási körülmények között nem használ.  

Szajkó úr, aki a közelben lakott, 6-ra járt dolgozni. Befűtött, azán bevárta a 8-kor érkező dolgozókat, szerintem leginkább azért, mert a nők társaságára vágyott. Üldögélt a székén, illuminált kis mosolyával az arcán sztorizott, és ha munkája közben történetesen többet kortyolt a flaskájából, akkor udvarlásba csapott át. 9 körül elment, a piacon bevásárolt, és megivott még ezt-azt. Egyszer-kétszer előfordult, hogy dél körül visszajött erősen kapatosan, és tovább huncutkodott a kolléganőimmel, akik nevetve azt javasolták neki, hogy ideje hazatérnie, az asszony már bizonyára megfőzött. Szajkó úr akkor volt igazán elemében, amikor Csillus délelőttösként dolgozott. Csillus, amikor délutános műszakba jött, nejlonszatyorban söröket és egy kis üveg vodkát hozott. Félóránként cigiszünet címszóval hátrament Icával, és akkor bekaptak egy-két pohárral is. Kati eléggé kivonta magát a "közéletből". Egykedvűen felvette a rendeléseket, megírta a számlákat, szabadidejében pedig a könyvébe mélyedt. Ica és Csillus általában férfiakról beszélgettek, illetve főleg Csillus mesélt izgatottan a múltbeli és a jelen kapcsolatairól. Abból tudtam, hogy már maguk közé fogadtak, hogy előttem is simán kitárgyalták a részleteket. 19 éves, félig ártatlan lényemnek nagyon tetszettek az érett nők eszmecseréi, sajnos csak egy történetre emlékszem. A 84-es buszon Csillus összefutott egy régebbi palijával, aki rányomult, ő ellenállt, a faszi leszállt, de még a járdáról tovább nyomta neki a sódert. Csillus nem vulgárisan, hanem tulajdonképpen költőien fogalmazta meg a végkifejletet. "Ott áradozott, hogy még mindig mennyire imád, és a sliccgombjai csak úgy pattogtak le a nadrágjáról". 

Fellini filmjeiben a kamasz főhős előbb-utóbb intim helyzetbe kerül a nagy nővel. Nos, az én mozimban ez nem történt meg. Az én 19 éves karakteremnek az érdeklődési körén kívül estek az édesanyja korú hölgyek, leginkább a Moszkva téri társaságában felbukkanó csajok, a kortársai keltették fel a figyelmét. Persze a 25 éves femme fatale Csillus nem hagyott hidegen, de ő, mint férfiről, tudomást sem vett rólam. Jópajtások voltunk. Játszásiból elképzeltük, hogy egy-egy okvetetlenkedő, hülye vevőnek milyen lehet az élete, és nagyokat derültünk. 

A karácsony előtti utolsó munkanapon, amikor reggel beértem, Kati így szólt: ma mi is iszunk. Konyakot és sört vett elő a hűtőből, Szajkó úr arca csak úgy ragyogott, mert természetesen neki is töltött. Kati nem cicózott, újra és újra öntött a poharakba, és fél 10-kor azt vettem észre, hogy elég rendesen be vagyok rúgva. Kinyílt az ajtó, és egy nagymama érkezett a 10 év forma unokájával. Nagyi fotósorozatot kért a fiúról. Megtudtuk, hogy a kölyök nagyon jól focizik, futballistának készül, és kellékeket is hoztak magukkal, mezt, futballcipőt és labdát. Kati virágos jókedvvel rögzítette a rendelést, majd vigyorogva odasusogta nekem, hogy ezt készítsd el te! Beküldtem az emelvényre a lila-fehérbe öltözött gyereket, ide-oda húzogattam a lámpákát, de fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok csinálni. Ahogy hátráltam a kamera felé, megbotlottam egy lámpaállvány lábában, és hanyatt esve elterültem a műterem ajtajában. Ekkor lépett be az üzletbe Ica. A pulton piásüvegek, Szajkó úr a székén szundikál, a gyakornok a földön hever... Nem jött zavarba, csak széles mosollyal boldog karácsonyt kívánt. A műteremben kis türelmet kért a nagymamától, azzal, hogy majd mindjárt elkészíti a képeket. 

A fotózás egészen szürreális látványt nyújtott. A fiúcska kimerevített futómozdulatba állt, és közben oldalra a kamerába nézett... Dekázott a lámpák között... Rálépett a lasztira, és csípőre tett kézzel, mereven állva nézett a kamerába... Észrevettem, hogy Ica olykor somolyogva rám pillant, én pedig alig bírtam visszatartani a röhögést. Ez a jelentsor simán elfért volna egy csehszlovák újhullámos filmben. Miután nagyiék távoztak, Ica is kapott poharakat, majd délben csatlakozott hozzánk Csillus is. Odakint szállingózott a hó, bent Szajkó úrnak köszönhetően finom meleg volt, Ica meggyújtott egy gyertyát, Csillus csillagszórókat kotort elő a táskájából... Szóval ünnepi hangulatban döntöttük magunkba a sört és a rövidet.

Délután Ica szólt, hogy menjünk hátra az irodába, megírja az üzenőfüzetembe a gyakornoki munkám értékelését. Játékos tánclépéseiből arra következtettem, hogy már túl van a szalonspiccen. Leült az íróasztalhoz, rágyújtott, és sokáig egészen komoran csak nézett maga elé. Aztán megszólalt: tudod, szeretnék megint húszéves lenni... Nem egy öreg tyúk, aki már csak vénülni fog. Erre a váratlan, és megrázó őszinteségre nem tudtam mit reagálni, csak ültem ott hülyén. Talán azt kellett volna mondanom, hogy figyelj, te most is jó nő vagy (ez igaz is volt), de nem jutott semmi az eszembe.  Miközben ezeket a sorokat leírtam, 44 év távolából gondolatban megöleltem őt. 

Ica beírta a jegyeimet. Szorgalom, ötös, munkavégzés, ötös, szakmai ismeretek, ötös. 

Csilluson kívül egyik újpesti kollégámmal sem találkoztam többet. A nyolcvanas évek elején egy nyári délután ballagtam a Dorottya utcában a Vörösmarty tér felé, és egyszer csak szembe jött Fellini nőideáljainak magyarországi nagykövete. Parádés, citromsárga, karcsúsított, térdig érő egyberucit viselt. Megörültünk egymásnak, puszi, puszi, és dumáltunk pár percet. Miután elváltunk, néhány lépés után megálltam, megfordultam, hogy hátulról is megnézzem őt. Kopogós tűsarkú szandáljában sietősen ment, és ringó csípőjén pattanásig feszült a vékony vászonanyag. Az Átrium szálló építési területéhez ért, ahol a munkások utánaordítottak és fütyültek. Azon tűnődtem, hogy Csillusnak bizonyára már baromi unalmas lehet az életét lépten-nyomon kísérő megannyi tetszésnyilvánítás, de azért a lelke mélyén mégis örül. Hiszen ez a világ rendje. Ha elmaradnának a magukról megfeledkező építőipari dolgozók reakciói, akkor megrémülne, hogy valami baj van.       

(Ez az írás az "ami a könyvből kimaradt" címen tervezett sorozatom egyik darabja. 

A "Hatkor a Moszkván" című könyvem kapható üzletekben, aki kíváncsi rá, a lelőhelyeket a neten megtalálja. Nálam is van még néhány példány, ha valaki velem szeretne bótolni, keressen bátran itt, a Facebookon, vagy e-mailben. j.kabai@yahoo.co.uk)